Az evés sokunk életében a kelleténél fokozottabb jelentőséget kap. Gyakran foglalkoztat bennünket, mit és mennyit eszünk, vagy az, hogy mikor fogunk végre már enni. Ilyenkor nagy számban érzelmi hiányosságok pótlására használjuk az étkezést. Az evésnek – rágásnak és az ízeknek – megnyugtató hatása van. Az ételek nyújtotta ingergazdagság képes arra, hogy elterelje a figyelmünket más problémákról, kimondatlan konfliktusokról. Korábban kaphattunk finom ételeket valódi figyelem helyett, ezért alakulhatott így.
Mert könnyebb valakit hazavárni a kedvenc ételével, mint szembenézni a másik problémájával.
Elképzelhető, hogy gyermekkorunkban a nagyobb testi aktivitás, a testi növekedés kompenzálta a túlevést vagy az egészségtelen táplálkozást, és csak felnőttkorban, a testi érés befejeződése után szembesülünk a plusz kilókkal, valamint azzal a szorongással, ami a testsúly növekedés elkerülése miatt nap mint nap kiséri táplálkozásunkat.
Lehet, hogy mikor már volt egy kis zsebpénzünk, azt rendszeresen a sarki boltban költöttük el csokira, jégkrémre. Később otthon is egyre több lett az édesség, mert olcsóbb volt nagyobb kiszerelésben megvenni, na meg hogy legyen mivel kínálni a vendéget, ha valaki beugrik látogatóba. Majd eljön az az idő amikor már senki nem felügyeli, senki nem porciózza ki az ételt. Ilyenkor együtt maradunk azzal a személlyel – önmagunkkal -, akinek az evéshez való viszonya döntő mértékben meg fogja határozni választásunkat, életmódunkat, egészségünket, nem utolsó sorban testsúlyunkat.
Az evés iránti késztetés sokkal nagyobb, ha az étkezés összekapcsolódik más fontos élményekkel, érzésekkel, mint azoknál a személyeknél, ahol az étel elsősorban az éhséggel és a jóllakotsággal függ csak össze.
A túlsúllyal kapcsolatban gyakran hivatkoznak a gének általi öröklődésre.
„A mi családunkban mindenki túlsúlyos vagy elhízott, ez genetika!”
Ilyenkor megvan az indok, tehát nincs mit tenni. A modern agykutatási eljárások azonban bebizonyították, hogy az elhízás mögött mindössze 5%-ban találtak genetikai betegségből eredő okokat. Ezek már kisgyerek kortól jellegzetes testalkattal és pszichomotoros fejlődési elmaradással járnak. Az elhízás mögött persze szerepelhetnek felnőttkori hormonális, poszt menopausális vagy pajzsmirigy alul működési okok is. Azonban a genetikai hajlam önmagában nem okoz elhízást, ha a környezeti tényezők nem segítik elő és erősítik meg azt.
Az evés utáni vágyakozás lehet annyira intenzív, hogy úgy éljük meg mint egy függőséget. Nem tudunk ellenállni, egyszerűen falni kell. Az elhízottaknál az étel nyújtja azt a pillanatnyi örömforrást, amelyet az alkohol vagy a drog ad a klasszikus szenvedély betegeknek. Később persze jön a kudarcélmény érzése.
Sajnos nem szemlélhetjük magunkat mindentől függetlenül. Beleszülettünk egy családba, ahol az étkezés fontos vagy éppen mellékes volt. Megérkezünk egy társadalmi helyzetbe: békébe, háborúba, nélkülözésbe, bőségbe. Rendelkezünk egy adott temperamentummal, genetikailag meghatározott testalkattal. Örömmel vagy szégyenkezéssel fogadtak. Kíváncsiak voltak ránk, vagy érdektelenséggel találkoztunk nap mint nap.
Az evési és testsúlyproblémák kezelésének leggyakoribb hibája, hogy csak egy-két kiváltó vagy fenntartó tényező megszüntetésére törekszik, ilyen például a különböző ételmegvonással járó diéták és a testmozgás általi kalória kompenzáció.
„Túlsúlyod van? Fogyj le!”
Az ilyen megközelítés nem látja az összképet, nem érzékeli az összefüggéseket. Kiragadnak egy tüneti elemet, és úgy gondolják, ha azon változtatunk, akkor tartósan megoldódik a probléma. Ez azonban legtöbbször nincs így, sőt a nagy nehezen leadott kilók némi ráadással alattomosan visszakúsznak.
Ha az evéshez fontos pozitív vagy negatív személyes, családi, társas élményünk kapcsolódik, ha az étel jókora többlet jelentést hordoz számunkra, akkor hiába az átmeneti vagy többszöri sikeres súlycsökkentő diéta, mindaddig vissza fogunk hízni (miközben folyamatosan szorongunk, kompenzáló cselekvéseket végzünk) amíg az evéshez fűződő viszonyunk nem változik meg.
Egy vagy két hónap alatt bármelyik fogyókúrás módszerrel lefogyhatunk, de a leadott kilókat szinte biztosan visszaszedjük magunkra.
A kérdés tehát még mindig az, „Vajon miért híztál el?”. Én nem a fogyásban, nem a módszer kiválasztásban, hanem ennek a kérdésnek a megválaszolásában és a megküzdésben tudok segítséget nyújtani
A következő részben arról olvashatsz, vajon milyen lehet a viszonyod az evéssel.
Ha felkeltette az érdeklődésedet, és úgy érzed, hogy hasznos lehet a számodra,
jelentkezz a webináriumra!
Összeállította Farkas Ildi és Mérő Péter – Lukács Liza és Martin Seligman könyvei alapján
2021 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Süti szabályzat | Made with 
by Mérő Péter
