Az evéshez való viszonyunk kialakulásának elsődleges színtere a család. Mélyen berögzött szokásokat hozunk otthonról.
Gyakran hallhattuk, hogy:
„Mindent meg kell enni, ami a tányéron van.”
De, azt, hogy mi és mennyi van azon a tányéron, nem mi határoztuk meg, hanem anyánk, apánk. Később, amikor felnőttünk, és a TV előtt ülve zacskóból chipset ropogtatunk, akkor is működik a „Mindent meg kell enni”, tehát nem hagyunk maradékot. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy:
„ételt nem dobunk ki.”
Ebből alakul ki később a maradék evés. Ha a gyerek nem ette meg ami a tányérján volt, mi mindig megettük, hiszen ételt nem dobunk ki. Persze vannak, akik eleve bekalkulálják a gyerekek által meghagyott mennyiséget, míg mások akkor is megeszik azt, ha már nem is éhesek, hiszen így szocializálódtak.
Ki nem hallotta gyermekkorában, hogy:
„aki először megeszi az ebédet, vacsorát, az lesz az angyal.”
Az így kondicionált gyors evés azzal jár, hogy az étel alig megrágva jut a gyomorba. Ezzel megalapozzuk a túlsúly kialakulását. Rosszabb lesz a tápanyag felszívódás, kevésbé észleljük a jóllakottságot, mert arra figyel csak, hogy ne maradjon semmi a tányéron, és első legyen. A saját belső jóllakottság jelzéseket figyelmen kívül hagyó gyors evés túlfogyasztáshoz és a biológiai jelzések észlelésének zavarához vezethet.
Van olyan ember, aki ne hallotta volna otthon az
„Aki jól viselkedik, kap valami finomat.”
mondatot. Sok apró-cseprő gyerekkori konfliktushelyzetet „sikerült” ezzel a módszerrel megoldani. Ennek azonban hosszútávú hatása számottevő lehet. Serdülő és felnőtt korban gyakori, hogy „jutalom falatokkal” vigasztaljuk magunkat.
„Ezt most megérdemlem, meg úgy sem látja senki.”
A jutalmazással az ételhez való kapcsolódás új színezetet kap, mivel érzelmek is kapcsolódnak hozzá, ezért jóval több lesz, mint rossz szokás, egyfajta hipnotikus kondició, mely kellő kitartással – diétával – sem szüntethető meg.
Az étel sok esetben státuszszimbólum. A gyerekkori szegénység élmény után, jobb anyagi körülmények között is ugyanolyan kitüntetett szerepe lesz az ételnek, mint amikor nélkülözött a család, nélkülöztek az ősök. Eljön az az idő amikor már mindent meg tudunk vásárolni, óhatatlanul felhalmozunk és ezzel párhuzamosan túlfogyasztunk, így tompítva a gyerekkori éhezést és sóvárgást az étel után. Ez azért probléma, mert ilyenkor nem a valós szükségleteink irányítanak, hanem múltbeli élményeink, családi lenyomataink határozzák meg az ételhez való viszonyunkat.
Biztosan dicsértek már meg bennünket, hogy megettük a tökfőzeléket, vagy ettünk gyümölcsöt. Ezzel lassan az tudatosul bennünk, hogy az evés teljesítmény, amiért elismerés jár. Tehát egy idő múlva nem csak azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem azért is mert társul hozzá egy kellemes érzés is, a dicséret. De lehetséges ennek az ellenkezője is. „Nem ízlett az étel, pedig édesanyád egész délelőtt a konyhában talpalt, hogy neked ebédet főzzön.” Tehát megint csak megeszünk mindent.
Máskor azért szedünk többször, mert nem tudjuk lezárni az étkezést. Olyan élményt, örömforrást jelent, ami más élethelyzetekben keletkezett hiányainkat pótolja. Ilyenkor például gyakori, hogy nem tudunk nemet mondani, konkrét feladatot vállalni, vagy épp elutasítani, esetleg bizony döntéseket meghozni. Általában véve lezárni és elengedni eseményeket, dolgokat.
Fontos tehát felülbírálnunk az egykori szokásainkat, és megvizsgálnunk, vajon jól szolgálják-e napjainkban a testi-lelki egészségünket.
Ez azért is fontos, mert nem ismert olyan vizsgálati eredmény, amely azt tanúsítaná, hogy bármelyik fogyókúrás módszer önmagában hosszú távon eredményes lenne. Több tucat tudományos kutatás készült több ezer fogyókúrázó bevonásával. Mindegyikük arra az eredményre jutott: a legtöbben pár éven belül visszahíznak az eredeti súlyukra. Minél hosszabb volt az után követés, annál lehangolóbb eredményt kaptak.
A kérdés tehát még mindig az, „Vajon miért híztál el?”. Én nem a fogyásban, nem a módszer kiválasztásban, hanem ennek a kérdésnek a megválaszolásában és a megküzdésben tudok segítséget nyújtani
A 3. részben arról olvashatsz, hogy mi a szerepe a családi kapcsolatrendszerben fellelhető problémáknak az elhízásban.
Ha felkeltette az érdeklődésedet, és úgy érzed, hogy hasznos lehet a számodra,
jelentkezz a webináriumra!
Összeállította Farkas Ildi és Mérő Péter – Lukács Liza és Martin Seligman könyvei alapján
2021 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Süti szabályzat | Made with 
by Mérő Péter
