Ha elsődleges biológiai okai nincsenek az elhízásnak, akkor valószínűleg pszichoszomatikus zavarról beszélhetünk. Ami azt jelenti, hogy a háttérben meghúzódó egy vagy több pszichés ok miatt jelennek meg a testi tünetek, jelen esetben a súlytöbblet.
Sok családban nincsenek tiszta határok és ezért rendszeresen beleszólnak egymás életébe, minősítik egymás külsőjét, személyiségét. A szülő gyakran beszél a gyerek helyett, állandóan kiegészíti.
„Tegnap ötöst kaptál, mond csak el a néninek.”
Így a gyerek nem vagy nehezen tanul meg leválni a szülőről. Gyakran nem döntheti el azt sem, hogy mennyi ételre van szüksége és aztán ez is vezethet a gyerekkori elhízáshoz.
Sok szülő túlságosan félti a gyerekét, ezzel meggátolja önállósági törekvéseit. Ilyen esetekben a szülő abban is segíti a gyermekét, amire már önállóan is képes. Az evésnél helyette választ, dönt, előkészít, kiszed, elpakol.
Esetenként a családi szabályok túl merevek, szinte megváltoztathatatlanok. A szokásokat nem igazítják a családtagok megváltozott igényeihez. Ilyenkor nem képesek követni a gyereket a fejlődésben. Ez felnőtteknél is létezik, nem tudnak a másik emberre hangolódni a párkapcsolatban. Nem fogadják el, hogy mindenkinek változhatnak az igényei, akár az evés területén is: néha kevesebbet, néha többet kíván.
„De hát szinte semmit sem ettél, kizárt, hogy ennyitől jól laktál.”
Más esetben, amikor a gyerek elköltözik otthonról, nagyon nehezen állnak át arra is, hogy kevesebb, kisebb adag élelmiszert vásároljanak.
Gyakori pszichoszomatikus zavar a családban a konfliktuskerülés. A valós problémákat nem beszélik meg, azok nem kerülnek felszínre. Sokszor még a hangosan vitázó család is konfliktuskerülő, mert lehet, hogy valójában nem is arról vitáznak, ami bántja, zavarja őket. A családtagokban folyamatosan gyűlik a kimondatlan feszültség. Ez lehet a szülők, szülő-gyerek és testvérek között is. Egyszer csak a semmiből robban, majd
„Hagyjuk!” felkiáltással félbemarad, azután napokig tartó „Nem szólok hozzád”-al folytatódik.
Ilyenkor kiemelt szerepet kaphat megintcsak az érzelmi evés.
Előfordul, hogy megromlott a szülők kapcsolata, és bevonják a gyereket is a konfliktusba. Igyekeznek a gyereket saját oldalukra állítani, elvárják tőle, hogy foglaljon állás a szülők közt kialakult nézeteltérésben. Sőt, érzelmi azonosulást várnak el tőle. Gyakori, hogy valamelyik szülő mártír szerepet tölt be, aki áldozatnak érzi magát. A gyerekek megérzik ezt és reagálnak, úgy érzik, hogy az ő saját kis fizikai/érzelmi szükségleteik eltörpülnek emellett. Ilyenkor még azt is nehezen hozzák elő, ha valamilyen tényleges gondjuk van. Rövid távon az áldozat szerepnek van némi előnye, hiszen őt megvédik, támogatják, sajnálják. Ezek a szituációk azonban gátolják a gyerek önállósodását, leválását, hiszen úgy érzi a „védtelen” szülő kiszolgáltatott, ha nem marad mellette.
A túlsúly és az azzal való foglalkozás látszólag „egyensúlyt teremthet” a családban akkor, amikor elvonja a figyelmet valamilyen más konfliktusról, problémáról, amivel a családtagok nem tudnak szembenézni.
Ilyen lehet a szülők párkapcsolati problémája, vagy a szülők leválási képtelensége saját szüleikről. Ezek a családi kapcsolatok működésében jelenlévő zavarok aztán hatással lesznek a felnövekvő gyermek evési magatartására, az evéshez fűződő viszonyára is.
Felnőtt korban a kialakult túlsúly és a sikertelen fogyókúrák váltakozó ciklusa komoly egészségügyi kockázatottal jár. A szervezetet folyamatosan megterheli.
A kérdés tehát még mindig az, „Vajon miért híztál el?”. Én nem a fogyásban, nem a módszer kiválasztásban, hanem ennek a kérdésnek a megválaszolásában és a megküzdésben tudok segítséget nyújtani
A következő részben az érzelmi evésről olvashatsz.
Ha felkeltette az érdeklődésedet, és úgy érzed, hogy hasznos lehet a számodra,
jelentkezz a webináriumra!
Összeállította Farkas Ildi és Mérő Péter – Lukács Liza és Martin Seligman könyvei alapján
2021 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Süti szabályzat | Made with 
by Mérő Péter
