fbpx

FLOW – Áramlat

FLOW – Áramlat

2021. október 20.-án elhunyt 87 éves korában Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas magyar-amerikai pszichológus, a FLOW-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológia koncepciójának megalkotója.

Készült Csíkszentmihályi Mihály Flow – Az áramlat című könyvéből.

Csíkszentmihályi életének nagy részében azt kutatta, hogy milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy az ember élvezze azt, amit csinál. Vajon melyek azok a pillanatok, amikor a legjobban érzi magát, amelyekre később nosztalgiával emlékszik vissza. Kutatásai során megállapította, hogy ezek sokszor akkor történnek, amikor nehezen elérhető célt tűzünk ki magunk elé, aminek az eléréséhez minden képességünket igénybe kell venniük. Mikor teljesen elmélyülünk abban, amit csinálunk. Ez lehet a hegymászás, de akár a sakkozás, éneklés, egy jó baráti beszélgetés. Ezek azok a pillanatok melyeket Csíkszentmihályi Mihály „flow”-nak nevezet el. Amikor úgy érezzük, hogy az életünk abban pillanatban a legizgalmasabb, legélvezetesebb, melyet gyakran úgy írhatunk le, mint egy spontán, erőfeszítés nélküli mozgást, mint egy folyó áramlását. Ez az érzés passzív fogyasztóként viselkedve sose érhető el. Ezért nem képes boldoggá tenni a TV nézés, egy új kocsi, de egy külföldi nyaralás sem.

A „flow” tulajdonképpen egy paradoxon.

Azok életünk legizgalmasabb, legélvezetesebb pillanatai, amikor a legnehezebb feladatokat teljesítjük. Másrészt nehézségeket tapasztalunk, amikor a körülmények könnyűek, és a megoldásért szinte semmit nem kell tenni.

Csíkszentmihályi szerint a jó élet utáni törekvésünk során nem kell mindenáron az anyagi javakra vagy a passzív szórakozásra korlátoznunk magunkat. A munkának sem kell elkerülendő, fájdalmas szükségszerűségként megjelennie. Ehhez az kell, hogy megértsük, hogyan működik a szellemünk, és így a „flow” életünk minden fontos történésének része lehet. 

Már több mint kétezer évvel ezelőtt Arisztotelész megállapította, hogy az emberek minden másnál jobban vágynak a boldogságra. A boldogság keresés közben az összes többi céljuk – mint az egészség, szépség, pénz, hatalom – csak azért fontos, mert feltételezik, hogy majd boldoggá teszi őket.

Csíkszentmihályi Mihály „felfedezte”, hogy a boldogság nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik. Nincs kapcsolatban a szerencsével, a véletlennel. Nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. A boldogság egy olyan állapot, amelyre fel kell készülni, azt ápolni és óvni kell, de tudni kell, hogy tudatos törekvéssel soha nem érhetjük el. Azok az emberek, akik megtanulják, hogyan kell irányítani belső élményeiket, képesek lesznek arra is, hogy életük minőségét is meghatározzák. Ennél közelebb azonban nem kerülhetünk a boldogsághoz.

Kutatásai során kifejlesztette a tökéletes élmény elméletét.

A tökéletes élmény alapja a „flow”, vagyis az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette.

Az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán önmagáért. Megállapította, hogy ez nem csak a jómódban élők privilégiuma. Egyszerű emberek – parasztok, futószalagnál dolgozó munkások, idős kis nyugdíjasok is megtapasztalhatják.

Úgy gondolta, hogy a tökéletes áramlatélmény elérését azonban magában az emberi létben rejlő okok gátolják. Az ember saját maga által teremtett mítoszokkal ellentétben a világegyetemet nem arra teremtették, hogy az emberi szükségleteket kielégítse.

A világegyetem nem ellenséges, de nem is barátságos. Egyszerűen csak közömbös.” [J. H. Holmes]

Másik ilyen ok az ember krónikus elégedetlensége, amint valamilyen szükséglete ideiglenesen kielégül, azonnal még többre vágyik. A földön az emberek többségének nagyon egyszerű életcélja van: életben maradni, gyerekeket nemzeni, akik szintén maradjanak életben és szintén szüljenek gyerekeket, és mindezt lehetőleg bizonyos méltósággal és nyugalommal szeretnék tenni. Ám mihelyt a túlélés elsőrendű problémái megoldódnak, nem teszi többé elégedetté az embereket az elegendő élelem és kényelmes lakóhely. Új szükségletek jelentkeznek, új vágyak jönnek.

Persze, ha belegondolunk, nincs semmi baj azzal, ha arra vágyunk, hogy elérjük céljainkat, ha élvezzük az értük való küzdelmet. A probléma akkor kezdődik, amikor valaki csak arra összpontosít, amit el akar érni, és elfelejti örömét lelni a jelenben.

De van azonban kivétel. Az ilyen emberek pezsgő életet élnek, nyitottak az új dolgok iránt, erősen kötődnek más emberekhez, környezetükhöz. Élvezik, amit csinálnak, még ha nehéz és fárasztó is. Ritkán unatkoznak. Legnagyobb erejük abban van, hogy urai saját életüknek.

Sokan abban a hitben élnek, hogy a jövőbeli eseményeknek van a legnagyobb jelentősége az életben. A szülők arra tanítják a gyermekeiket, ha ma megtanulják mi a helyes, akkor majd felnőttként nagyobb sikereket érnek el.

Mindig csak készülődünk arra, hogy élni fogunk, de sohasem élünk igazán.” [R.W.Emerson]

A tudat irányítása szabja meg az élet minőségét. Ez az igazság már évezredek óta ismert. De az alkalmazása nem olyan egyszerű. A tudat feletti irányítás nem foglalható össze egy képletben, nem lehet megjegyezni, és rutinszerűen alkalmazni.

Nem elég tudni hogyan kell csinálni, hanem valóban csinálni kell nap, mint nap, rendszeresen.

Másrészt a tudat feletti hatalmat nem lehet intézményesíteni, mihelyt részévé válik a társadalmi szabályoknak és normáknak, megszűnik hatni.

Sok ember abbahagyja a tanulást, mikor befejezi az iskolát, mert a nyolc- tíz még több évnyi kívülről irányított tanulás nagyon kellemetlen emlékeket hagyott benne. A figyelmüket elég hosszú ideig manipulálták kívülről, tankönyvek és tanárok ahhoz, hogy az utolsó bizonyítvány osztás napja számukra egyben a szabadság első napja is legyen. Az az ember azonban, aki elhanyagolja képességeit sosem lesz szabad. Gondolkodását a szomszédok véleménye, a TV-ben látott hirdetések, és az újságok szólamai irányítják majd. Ki lesz szolgáltatva a „szakértőknek”. Az az igazi, amikor a külsőleg irányított oktatás vége egyben a belső motiváció irányította tanulás kezdeti szakasza tud lenni. Amikor már nem az újabb bizonyítvány megszerzése a cél, hanem megérteni, hogy mi történik körülöttünk.

AZ ÖRÖM ÉS AZ ÉLET MINŐSÉGE

Két fő stratégia létezik, melynek segítségével hozzáfoghatunk életminőségünk javításához. Az egyik, hogy megpróbáljuk a külső körülményeket úgy megváltoztatni, hogy illeszkedjenek a céljainkhoz, a másik pedig, hogy a külső körülmények belső észlelését próbáljuk úgy módosítani, hogy nekünk jobb legyen. A stratégiák közül önmagában egyik sem hatásos. Lehet, hogy első látásra úgy tűnik, a külső feltételek megváltoztatása működőképes megoldás, de ha valaki nem ura a saját tudatának, a régi vágyak vagy félelmek hamarosan újra felütik a fejüket és magukkal hozzák a régi aggodalmakat is. Az ember nem tudja hiánytalanul megteremteni a belső biztonság érzését még akkor sem, ha szigetet vesz magának a Földközi-tengeren, és telerakja felfegyverzett testőrökkel meg őrző-védő kutyákkal.

Az emberek folyamatosan reménykednek abban, hogy ha megváltoztatják életük külső feltételeit, akkor majd minden megoldódik. Ha több pénzt keresnének, jobb külsőjük vagy megértőbb partnerük lenne, akkor tényleg jól éreznék magukat. Noha tudjuk, hogy az anyagi gyarapodás nem szükségszerűen hozza magával a boldogságot, mégis véget nem érő harcba kezdünk a külső célok elérésére, mert azt hisszük, hogy akkor majd jobb lesz az életünk.

A mi kultúránkban a vagyon, a hatalom és a társadalmi helyzet túlságosan erős jelképeivé váltak a boldogságnak. A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól, hogy mink van, vagy mit gondolnak rólunk mások. Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak, hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk arról, ami történik velünk.

Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni. A legtöbb ember először arra gondol, hogy a boldogság testi örömök megtapasztalásából áll: jó étel, jó szeretkezés, mindaz a kényelem, ami csak pénzen megvehető. Elképzeljük, micsoda gyönyörűség lehet egzotikus helyekre utazni, érdekes emberekkel és drága holmikkal körül venni magunkat.

Az élvezet csakugyan fontos tényező az élet minőségének szempontjából, de önmagában nem hoz boldogságot.

Amikor az emberek tovább gondolkodnak azon, hogy mikor érzik életüket eredményesnek, akkor általában túllépnek az élvezetet nyújtó emlékeken és más olyan dolgok is eszükbe jutnak, melyek néha egybeesnek az élvezetesekkel, de külön kategóriába tartoznak, és külön nevet érdemelnek: örömteliek.

Örömteli események akkor következnek be, mikor valaki nemcsak előzőleg megfogalmazódott elvárásait, szükségletét vagy vágyát elégítette ki, de túllépve azon, ami belé volt programozva, elért valami számára teljesen váratlant, olyasmit, amiről korábban még csak sejtelme sem volt.

Az örömteli eseményeket ez az előre irányuló mozgás jellemezi, az újdonság, a teljesítmény érzése. Ha teniszezünk valakivel és szoros versenyben nyerünk, ha olyan könyvet olvasunk, amely új fényt vet a dolgokra, vagy ha elbeszélgetünk valakivel és olyan gondolatokat fogalmazunk meg, amelyekről addig nem is tudtunk, akkor az mind örömteli esemény. Egy üzleti tárgyalás eredményes lezárása vagy a jól elvégzett munka szintén öröm.

Lehet, hogy ezeknek az élményeknek egyike sem kifejezetten élvezetes abban a cselekvés pillanatban, de amikor visszagondolunk rájuk, azt mondjuk: “Ó, ez igazán jó volt”, és azt kívánjuk, bárcsak újra megtörténnének. Egy örömteli élmény után tudjuk, hogy megváltoztunk, hogy Énünk fejlődött és erősödött: valamilyen tekintetben összetettebb személyiséggé váltunk a hatására.

Egy ember érezhet élvezetet minden további nélkül akkor is, ha az agy megfelelő központjait elektromos inger éri, vagy ha drogok vegyületeivel stimulálja magát. Egy teniszpartiban, egy könyvben vagy egy beszélgetésben azonban csak úgy lelhetünk örömet, ha teljességgel az adott tevékenységre koncentrálunk. Ez az oka annak, hogy az élvezet olyan mulandó, és hogy a pusztán élvezetes élmények hatására nem fejlődik az Én.

A teljessé válás azt igényli, hogy új, viszonylag bonyolult célok elérésébe fektessük pszichikai energiánkat, ahogy ez a kisgyerekek esetében könnyen megfigyelhető. Az első néhány évben

minden gyerek egy kis “tanulógép”, aki naponta új szavakat tanul meg, új mozdulatokat próbál ki. Az az elmélyült figyelem, amely egy új dolog tanulása közben egy gyerek arcán megjelenik, jól jelzi, hogy mit jelent az örömteliség. Az örömteli tanulási folyamat minden egyes újabb állomása hozzájárul a gyerek énjének egyre összetettebb kifejlődéséhez. Sajnos, idővel a fejlődés és az öröm közötti természetes kapcsolat erősen meggyengül. Talán azért van ez így, mert amikor az iskoláskorba lép a gyerek, a tanulást hirtelen kívülről jövő elvárások irányítják, és az új dolgok elsajátításának izgalma fokozatosan eltűnik.

A valóban örömteli tevékenységek nélkül az élet elviselhető lehet, néha még kellemes is, de csak véletlenszerűen, a külső körülményektől és a szerencsénktől függően. Ahhoz, hogy mi magunk irányíthassuk sorsunkat és élményeinket, meg kell tanulnunk, hogyan építsük bele az örömöt a mindennapi életünkbe.

Az örömteli élmény keletkezésének nyolc alapvető eleme van.

A felkészültséget kívánó feladat

A tökéletes élmény legtöbbször akkor következik be, amikor szabályozott és célirányos tevékenységet végzünk – olyan feladatokat, amelyek pszichikai energiaráfordítást igényelnek, és amelyekhez nem lehet hozzáfogni anélkül, hogy a szükséges ismereteknek vagy felkészültségnek birtokában ne lennénk.

A cselekvés és a figyelem eggyé olvadása

Amikor valakinek minden erejére és ügyességére szüksége van, hogy meg tudjon birkózni egy adott helyzettel, akkor figyelmét teljesen lefoglalja a tevékenység. Nem marad fölösleges pszichikai energiája, hogy bármilyen más, a tevékenységgel nem kapcsolatos információt továbbítson. A figyelem az éppen fontos ingerekre összpontosul. Ennek eredménye az, hogy megjelennek a tökéletes élmény legáltalánosabb megkülönböztető jegyei: az emberek annyira elmerülnek abban, amit csinálnak, hogy tevékenységük spontánná, csaknem automatikussá válik, nem tudják szétválasztani magukat attól, amit csinálnak. Egy táncos így írja le, mit érez, amikor jól megy az előadás: “Erősen koncentrálsz. Nem kalandozik a képzeleted, nem gondolsz semmi másra, teljesen belemerülsz abba, amit éppen csinálsz. Az energia szabadon áramlik benned. Ellazult, kiegyensúlyozott és mégis energikus vagy.”

Világos célok és folyamatos visszacsatolás

Annak, hogy az áramlat-élménnyel ilyen tökéletesen tudunk azonosulni, az az egyik oka, hogy ilyenkor általában világosak a céljaink, és a visszacsatolás rögtön megtörténik. Természetesen, ha az ember nagyon egyszerű célt választ, akkor az elért siker nem boldogítja. Ha a célomat úgy határozom meg, hogy életben akarok maradni a nappali díványán ülve, akkor hosszú napokat tölthetek el abban a tudatban, hogy célom a hegymászóhoz hasonlatosan beteljesül. Csakhogy ez a felismerés engem nem tenne különösebben boldoggá, míg a hegymászót rendkívüli gyönyörűség tölti el ettől a gondolattól. Csaknem minden visszacsatolás lehet örömteli, feltéve, hogy logikusan kapcsolódik egy olyan célhoz, amelybe az ember már pszichikai energiát fektetett bele. Ha arra szánnám rá magam, hogy egy sétapálcát egyensúlyozzak az orromon, akkor az arcom fölött imbolygó bot látványa bizonyára örömteli

pillanatokat jelentene számomra. Vannak azonban olyan információk, melyekre alkatilag sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint mások, és jobban is tudjuk értékelni őket. Az ilyen információkat hordozó visszacsatolásokat valószínűleg többre fogjuk értékelni, mint mások.

A feladatra való összpontosítás

Az áramlat-élmény egyik leggyakrabban említett velejárója az, hogy amíg tart, az ember képes elfelejteni az élet minden kellemetlenségét. Ez a tulajdonság annak az eredményeképpen jön létre, hogy az örömteli tevékenységek azt igénylik, hogy az ember teljes figyelmével az előtte álló feladatra koncentráljon – és így egyszerűen nem hagy helyet az elmében a fölösleges információ számára.

A kontroll paradoxona

Az örömérzet gyakran bukkan föl olyan sportokban, játékokban és más szabadidős tevékenységekben, melyek élesen elválnak a mindennapi, számtalan rossz dolgot tartogató élettől. Ha valaki elveszít egy sakkjátszmát vagy hobbiból barkácsol valamit, nem kell aggódnia; a “valódi” életben ellenben kirúghatják azt az embert, aki elszúr egy üzletet, s előfordulhat, hogy emiatt nem tudja törleszteni a lakásrészletet, és a végén közmunkásként végzi. Az áramlat-élménynek tehát lényeges eleme a tevékenység feletti uralom érzete – vagyis, ha még pontosabbak akarunk lenni, az az érzés, hogy – a valódi élettel ellentétben – itt nem kell aggódnunk, ha mégsem tudjuk kézben tartani a helyzetet. az emberek nem azt élvezik, ha kontroll helyzetben vannak, hanem ha ezt az uralmat nehéz helyzetekben gyakorolni is tudják. A kontroll átéléséhez fel kell adniuk a védelmező rutincselekedetek biztonságát. Csak akkor győződhetnek meg kontroll helyzetükről, ha a dolgok kimenetele kétséges, és ezt a kimenetelt befolyásolni tudják valamilyen módon.

Az Én-tudat elvesztése

Amikor egy tevékenység teljesen leköt minket, akkor nem marad elég tere a figyelemnek arra, hogy a múlttal, a jövővel vagy bármilyen pillanatnyilag jelentéktelen ingerrel foglalkozzon. Az egyik dolog, ami ilyenkor eltűnik a gondolataink közül, különös figyelmet érdemel, mivel a normális életben oly sokat foglalkozunk vele: a saját Énünk. Egy hegymászó így írja le ezt az élményét: “Olyan zen-érzés, mint a meditáció vagy a koncentráció. Fontos, hogy gondolataid végig egyfelé irányuljanak, mert nem feltétlenül jó, ha az ego túlságosan összefonódik a hegymászással. Amikor a cselekvés automatikussá válik, bizonyos értelemben az egotól is mentesül. Valahogy mindig a jó dolgot csinálod anélkül, hogy gondolkodnál, rajta vagy egyáltalán csinálnál valamit. Csak úgy megtörténik minden, és mégis összefogottabb vagy, mint valaha.” Így hát az Én-tudat elvesztése nem egyenlő az Én hiányával, még kevésbé a tudatosság hiányával, csak az Énről való tudás hiányzik. Az Én fogalma csúszik le a tudatküszöb alá, az az információ, amelynek segítségével önmagunkat szoktuk megjeleníteni. Úgy tűnik, nagyon kellemes érzés, ha képesek vagyunk egy időre megfeledkezni arról. kik is vagyunk.

Amikor nem foglalkozunk túl sokat saját énünkkel, akkor lehetőséget kapunk arra, hogy kiterjesszük az önmagunkról alkotott fogalmunk határait. Az Éntudat elvesztése Én-transzcendenciához vezethet, ahhoz az érzéshez, hogy lényünk határai az eddiginél kijjebb tolódtak. Ez az érzés nem a képzelet játéka, hanem azon az adott tapasztalaton alapul, hogy közeli kapcsolatba kerültünk valami Mással, méghozzá oly közelibe, hogy egy időre eggyé válunk egyébként önmagunktól eltérő, idegen dolgokkal.

Az idő átalakulása

A tökéletes élmény egyik legjellegzetesebb vonása, hogy az idő nem úgy múlik, ahogy máskor szokott. Az objektív, külső időtartam, amelyet olyan tőlünk független eseményekkel mérünk, mint a nappal és az éjszaka váltakozása, vagy az óra járása, lényegtelenné válik a tevékenység diktálta ritmus mellett. Az órák úgy telnek, mint a percek; a legtöbben arról számolnak be, hogy az idő sokkal gyorsabban múlik, mint máskor. Néha azonban épp az ellenkezője igaz. A balett-táncosoknak sokszor egy nehéz forgás, amely a valós időben egy másodpercet sem vesz igénybe, hosszú percekig tart. “Két dolog történik egyszerre. Az egyik, hogy bizonyos értelemben tényleg nagyon gyorsan zajlik le minden. Miután vége, úgy tűnik, hogy igen hamar lejátszódott.

Csíkszentmihályi szerint a flow elérésének feltételei az alábbiak:

1. Célok kitűzése.

Az áramlat átélése érdekében olyan egyértelmű célokat kell kitűznünk magunk elé, melyekért képesek vagyunk küzdeni. A cél kiválasztása összefügg a lehetőségek felismerésével.

Az önmegvalósításra képes Énnel rendelkező és nem rendelkező emberek között az egyik legalapvetőbb különbség az, hogy az előbbi tudja, hogy maga választotta célokat követ, és amit csinál, nem találomra teszi, nem is külső erők hatására. Ez a tény két látszólag ellentétes következményt von maga után. Egyfelől miután magáénak érzi döntéseit, jobban ragaszkodik céljaihoz. Cselekedetei követhetőek, és belülről irányítottak. Másfelől azonban, tekintve, hogy egyértelműen ő rendelkezik céljai felett, könnyen megengedheti magának, hogy módosítsa őket, ha történetesen értelmüket vesztették. Ilyen értelemben a tudatos ember viselkedése szilárdabb, ugyanakkor rugalmasabb is.

2. Belemerülés a tevékenységbe

Ha egy önmegvalósító személyiségű ember kiválasztott egy cselekvésrendszert, mélyen belemerül abba, amit csinál. Legyen az a világ körül repülése vagy ebéd utáni mosogatás, minden figyelmét az előtte álló feladatnak szenteli. Hogy ebben sikeres legyen, meg kell tanulnia összehangolni a cselekvési lehetőségeit az általa birtokolt képességekkel. Vannak emberek, akik képtelen várakozásokkal vágnak neki az életnek, meg akarják például menteni a világot, vagy még húszéves koruk előtt milliomossá szeretnének válni. Amikor reményeik szilánkokra törnek, legtöbbjük fásult lesz, énjük pedig összezsugorodik a hiábavaló kísérletekre pocsékolt pszichikai energia elvesztegetésétől. A másik véglet az, mikor valaki azért kuporog egy helyben, mert nem bízik saját képességeiben. Az ilyen ember a leghétköznapibb célok biztonságát választja, és megreked a fejlődésben. Hogy valaki teljesen elmélyedjen egy adott cselekvésrendszerben, ahhoz az kell, hogy a környezet követelményeit és a saját cselekvési képességét jól össze tudja hangolni.

Egy tevékenységben való részvétel mértékét nagyban elősegíti az összpontosításra való képesség. Azok az emberek, akik figyelési zavaroktól szenvednek, és gondolataik állandóan elkalandoznak, mindig úgy érzik, hogy kimaradnak az élet áramlatából. Ki vannak szolgáltatva az útjukba kerülő első kósza inger kényének-kedvének. Ha valakinek a figyelmét akarata ellenére is el lehet téríteni, akkor ez azt jelenti, hogy nem tudja kontrollálni tudatát. Mégis milyen elképesztően keveset teszünk figyelmünk erősítése érdekében. Ha egy könyv nehéz olvasmánynak bizonyul, akkor sokszor ahelyett, hogy megpróbálnánk jobban koncentrálni, inkább félre tesszük és bekapcsoljuk a tévét, ami nemcsak minimális figyelmet kíván, de még azt a keveset is összezavarja, mert a műsort reklámok szakítják meg, tele van szerkesztési hibákkal, tartalma meg rendszerint csapnivaló.

3. Arra figyelni, ami éppen történik

Koncentráció nélkül nincs részvétel, és fenntartani is csak folyamatos figyelemráfordítással lehet. A sportolók nagyon jól tudják, hogy a verseny alatt még egy pillanatnyi kihagyás is teljes vereséget jelenthet. A nehézsúlyú bajnokot kiütik, ha nem veszi észre ellenfele megmozduló kezét, a kosárlabda játékos elvéti a dobást, ha hagyja, hogy megzavarja a tömeg ordítása. Az a szülő, aki nem figyel gyerekére, tönkreteszi kettejük beszélgetését, az elkalandozó figyelmű ügyvéd elveszítheti a pert, a szórakozott sebész pedig a műtőasztalon fekvő beteget. Az önfejlesztő ÉN képessé teszi az embereket arra, hogy részvételüket kiterjesszék. Az ilyen személyiséget nem fenyegeti a figyelemelterelésért leginkább felelős jelenség, a túlzott én-tudatosság. Nem azzal törődik, hogy halad előre, milyennek látszik kívülről, hanem szívvel-lélekkel céljainak él. Bizonyos esetekben a teljes elmélyülés az, amely kiszorítja az önmagára irányuló figyelmet a tudatból, míg néha pont fordítva: éppen az önmagára irányuló figyelem hiánya az, ami lehetővé teszi a teljes elmélyülést.

4. Meg kell tanulni élvezni a közvetlen tapasztalatokat

Ha valakinek önfejlesztő énje van – megtanul célokat kitűzni, képességeket fejleszteni, figyelemmel kísérni a visszacsatolást, elsajátítani az összpontosítás és az elmélyedés képességét –, akkor még úgy is képes élvezni az életet, ha az objektív külső körülmények kegyetlenek. Az elme kontrollálása garantálja, hogy gyakorlatilag bármi, ami történik, örömforrássá válhat. A hűs szellő egy forró nyári napon, a felhőkarcoló üvegborításán visszatükröződő felhő, egy jól megkötött üzlet, a kiskutyájával játszó gyerek, vagy akár csak egy pohár víz, mind életünket gazdagító, mély megelégedettséget hozó élmény lehet.

A kontroll megszerzése mély elszántságot és fegyelmezettséget kíván. A tökéletes élményhez nem a hedonizmuson vagy a semmittevésen át vezet az út. A nyugodt, laissez-faire megközelítés nem nyújt elegendő védelmet a káosz ellen. A véletlenszerű események áramlattá alakításához olyan képességekre van szükség, melyek kitágítják teljesítményünk határait, s ez által többek leszünk, mint amik vagyunk. Az áramlat kreativitást és a kiemelkedő teljesítményeket hoz. Ahhoz, hogy létünk minden pillanatát áramlat-élménnyé változtathassuk, nem elegendő azt megtanulni, hogyan kontrolláljuk percről percre tudatunkat. Szükség van egy olyan átfogó cél rendszerre, melyen keresztül mindennapi életünk eseményei értelmet nyernek. Ha valaki rendezőelv nélkül lép egyik áramlat tevékenységből a másikba, élete végén nehéz lesz úgy visszatekintenie az elmúlt évekre, hogy értelmet találjon abban, ami történt.

Az utolsó feladat, amit az áramlat-elmélet a tökéletes élményekre vágyók elé állít, az, hogy harmóniára leljen mind abban, amit csinál, hogy egész életét alakítsa át egyetlen áramlat-tevékenységgé, melynek céljai egységesek és állandók.

A tökéletes élmény kulcsfontosságú eleme, hogy önmagában hordja jutalmát. Még ha kezdetben egyéb okok miatt kezdtünk is bele valamibe, a bennünket teljesen lekötő cselekvés belső jutalomértékűvé válik.

Az áramlat-élmény annyira rabul ejthet, hogy aztán nem akarunk lemondani róla semmi áron. Ki kell békülnünk a gondolattal, hogy a világon semmi sem egyértelműen pozitív, hogy mindenféle hatalmat lehet rosszra is használni. A szerelemből lehet gyűlölet, a tudomány pusztítást hozhat, a túlburjánzó iparosodás szennyezi a környezetet. A tökéletes élmény egyfajta energia, és az energia egyaránt válhat hasznunkra és kárunkra is. A tűz meleget ad, de éget is, az atomenergia áramot szolgáltat, de el is törölheti az emberiséget a föld színéről. Az energia hatalom, de a hatalom csak eszköz. Az elérendő cél határozza meg, hogy gazdagabbá vagy fájdalmasabbá teszi-e életünket.

A flow érzése a szabadság jele.

A flow nem tudatos cselekvés, hanem inkább olyan tudatállapot, amelyet hagyunk, hogy megtörténjen.

Tudatosságunk megzavarhatja a flow-t. Mihelyt eltávolítjuk az akadályokat, felismerhetjük, amikor bekövetkezik. Ehhez mindig szükséges a pillanatban való jelenlét. Ha a múltban élünk, vagy a jövőben, nem éljük át a tevékenység örömét.

Tanuld meg szeretni a jelent, mondj igent rá, bármi legyen is az, és értékeld az élet szépségét, bárhol is vagy.

Csíkszentmihályi Mihály (1934.09.29 – 2021.10.20)  

Széchenyi-díjas magyar-amerikai pszichológus. A FLOW-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológia koncepciójának megalkotója. A Claremont Graduate University Pszichológia és Menedzsment tanszék professzora volt, előtte a Chicagói Egyetem Pszichológia Intézetének és a Lake Forest College szociológia és antropológia intézetének vezetőjeként dolgozott. A Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA külső tagja, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás volt.

Magyar nemzetiségű családba született az akkor Olaszországhoz tartozó Fiuméban, ahonnan 10 évesen (1944) Velencébe menekült családjával. Sem magyarnak, sem olasznak nem érezte magát, nem voltak barátai, és nem szeretett iskolába járni. Miután Rómába költöztek, apjának segített a családi költségvetést kipótolni úgy, hogy alkalmi munkával szerzett pénzt. Mindeközben álmát – az emberi élet teljes megértését – nem adta fel, ezért az Amerikai Egyesült Államokba utazott az egyetemre, ahol pszichológiát tanult. Előadások és szemináriumok mellett egy szállodában kereste meg a kenyérre valót. A pszichológiában, amit az egyetemen tanítanak, azonban csalódott. Tanárai, akik meglátták a benne rejlő tehetséget, ajánlották neki, hogy menjen át a Chicagói Egyetemre, amely az Egyesült Államok legjobb 10 egyetemének egyike. Csíkszentmihályi majdnem 60 éves volt, amikor a siker utolérte, és munkásságát kellően elismerték. 1990-ben jelent meg a FLOW-ról írt könyve, ami lassan, de biztosan nagy népszerűségre tett szert. Csíkszentmihályi Mihály könyvében azon örök kérdésekre kereste a választ, hogy mi a boldogság, és hogy leszünk boldogok. Saját tapasztalatait használta fel és mondta el könyvében és előadásai során. 1999-ben Kaliforniába költözött, és ott folytatta tovább tevékenységét, az időközben nagyon népszerűvé vált kutatási irányzatot, mely mindazzal foglalkozik, ami az embereket boldoggá, erőssé és elégedetté teszi.

Ha szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, kövesd az oldalt!

Hírlevél

Ha érdekel a téma, keress meg!

Jelentkezz be egyéni tanácsadásra.
Most