A sémát az ember már ismeri, lehet, hogy szenvedést okoz, de kényelmes. Azzal az érzéssel jár, hogy „ez így jó”. Jobb a biztos rossz, mint a bizonytalan jó. A séma tehát fenn akar marani, az ember úgy érzi, valami vonzza az olyan események felé, melyek ezt aktiválják. Ezért nehéz egyedül, külső szemlélő nélkül rajtuk változtatni. Ráadásul a sémákat alapvetően igaznak tartjuk, akár segítik akár nem az életünket. A szűrőszemüveg miatt befolyásolják a későbbi életesemények feldolgozását is. Jelentős szerepe van abban, hogy hogyan gondolkodunk, emlékezünk, észlelünk, érzünk, cselekszünk, hogyan viszonyulunk másokhoz és a körülöttünk lévő világhoz. Így ismétlődően magunk hozzuk létre azokat a körülményeket is, melyek továbbra sem támogatják a jóllétérzésünket. Önsorsrontó viselkedésminták az élet részeivé vállnak és úgy tűnik, hogy ezek megváltoztathatatlanok. Tudattalanul alakítják életkörülményeinket. A problémák önmagunk szerves részeivé válnak, azonosulunk velük és ragaszkodunk ahhoz, amit magunkról és a világról látunk, még ha torz szemüvegen keresztül is. A problémák feloldása ezért olyannak tűnik, mintha énünk egy részét adnánk fel.
Fizikailag is azokhoz vonzódunk, akik sémáinkat leginkább életben tartják, és újra és újra aktiválják, illetve kiegészítik azokat, vagy be tudják tölteni a sémáink által keletkezett hiányokat, űrt és képesek gyógyítani azt. Végső cél a maladaptív (jóllétet nem támogató) sémák, diszfunkcionális (rosszul működő) hiedelmek gyógyulása, adaptívvá, segítővé alakítása.