Az ember ritkán hal bele, ha nem dolgozza fel a traumát. Saját és környezete életét azonban jelentősen megkeseríthetik a hatásai. Súlyosabb esetben komoly pszichikai és testi következményei is lehetnek.
A trauma szó használatakor azokról a gyakran egészen bénító tünetekről beszélünk, amelyektől sokan életveszélyesnek vagy rendkívül megterhelőnek megélt élmények utóhatásaként szenvednek. Újabban divatszóként is használják a „hétköznapi stressz” helyett: „Traumatikus napom volt a munkahelyemen!” Ez a szóhasználat azonban félrevezető.
Minden traumatikus esemény stresszes, de nem minden stresszes esemény trauma.
A trauma mindig nyomot hagy
Emberi lényként rendkívül rugalmas és ellenálló fajhoz tartozunk. Számtalan katasztrófából, erőszakból, cserbenhagyásból, vagy tragédiából talpra tudunk állni. Ám ezek a traumatikus tapasztalatok nem múlnak el nyomtalanul. Nyomot hagynak az elménkben és az érzelmeinkben, de a biológiánkat és az immunrendszerünket is befolyásolják.
A trauma, természetéből adódóan elviselhetetlen és kibírhatatlan, ezért vállunk annyira zaklatottá, amikor a traumatikus tapasztalatunkra gondolunk. Megpróbáljuk kitörölni az elménkből, próbálunk úgy viselkedni, mintha semmi sem történt volna, és igyekszünk továbblépni. Ám rengeteg energiát emészt fel úgy fenntartani a működőképeségünket, hogy közben magunkkal cipeljük egy megrázó esemény emlékét, valamint a gyengeség és sebezhetőség szégyenét.
Miközben szeretnénk túllépni a traumán, agyunk a veszély legkisebb jelére újból bekapcsolhat, zavart agyi áramköröket mozgósíthat és hatalmas mennyiségű stresszhormont választhat azután is, hogy a traumatikus tapasztalat már régen véget ért. Ez kellemetlen érzelmekhez, intenzív testi érzetekhez, valamint impulzív és agresszív cselekedetekhez vezethet. Ezek a poszttraumás reakciók érthetetlenek és nyomasztóak.
A trauma és a stresszhormonszint
Normális körülmények között átmeneti stresszhormonszint emelkedéssel reagálunk a fenyegetésre. Amint elmúlik a veszély, eloszlanak a hormonok, és testünk visszatér a normál kerékvágásba. Ezzel szemben a traumát szenvedett emberek stresszhormonszintje sokkal hosszabb idő alatt tér vissza alapállapotba, és az enyhén stresszelő ingerekre válaszul is gyorsabban és aránytalanul felszökik. Az állandó magas stresszhormonszint olyan alattomos hatásokkal jár, mint például a memória- és figyelemproblémák, az ingerlékenység, és az alvászavarok. Sok, hosszú távú betegség kialakulásához is hozzájárul.
A feldolgozatlan trauma
A feldolgozatlan trauma hatalmas pusztítást vihet végbe az életünkben. Megváltoztatja szokásainkat és a világról alkotott nézeteinket, függőségekhez, rossz döntésekhez vezethet. Károkat okozhat családi életünkben és kapcsolatainkban, önpusztító viselkedésre késztethet minket.
A traumát nem feltétlenül a nagy katasztrófák váltják ki. Látszólag apróbb események is rendkívül káros hatást gyakorolhatnak. Ilyen lehet például egy kisebb autóbaleset (akár egy koccanás is), szeretteink tartós távozása, vagy egy rutinműtét. Egy gyereket például az is megviselhet, ha elesik a biciklijével. De a hírtelen erős hangok, például a mennydörgés vagy egy felnőtt dühös kiabálása traumát okozhat egy csecsemő vagy egy kisgyerek számára.
Közvetve vagy közvetlenül szinte mindenki átélte már a trauma valamilyen formáját.
Általánosságban elmondható, hogy akkor ér valakit trauma, amikor képtelen megfelelően reagálni egy olyan helyzetre, amelyet fenyegetőnek él meg.
Előfordul, hogy a trauma utóhatásai akár évekig nem mutatkoznak.
A trauma rejtett hatása
A trauma lényege az, hogy elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, a testünkkel, a családunkkal, és a minket körülvevő világgal. Ez a kapcsolatvesztés gyakran nehezen felismerhető, mert nem azonnal történik meg. Végbe mehet lassan, fokozatosan is, és ezekhez a finom változásokhoz néha úgy alkalmazkodunk, hogy észre sem vesszük. Ezek a trauma rejtett hatásai, amelyekből esetleg csak annyit érzékelünk, hogy valami nem egészen stimmel. Nem jövünk rá, mi is zajlik bennünk, vagyis, hogy valami fokozatosan aláássa az önbecsülésünket, önbizalmunkat, jó közérzetünket és az élethez fűződő kapcsolatunkat. Lassan beszűkül a világ, mert kerülünk bizonyos érzéseket, embereket, helyzeteket és helyeket. Szabadságunk fokozatos elvesztése azzal a következménnyel jár, hogy egyre csökken az életerőnk és a lehetőség arra, hogy elképzeléseinket valóra váltsuk, vágyainkat beteljesítsük.
A következő részben arról olvashattok, hogy mik a trauma tünetei.
Forrás:
Bessel Van Der Kolk – A test mindent számontart
Peter A. Levine – A trauma gyógyítása
by Mérő Péter