A gondolat ereje

Egy régi eredetű felfogás szerint gondolatainknak sajátos ereje van, amely visszahat ránk, és befolyásolja érzéseinket, döntéseinket, cselekedeteinket. Valóban: olykor egyetlen sötét gondolat elég lehet ahhoz, hogy kétségbe essünk, sőt megbetegedjünk, a jó elképzelések pedig vidámmá, bizakodóvá tesznek minket.

Gondolataink belsőleg leképezett valóságmodellek. Agyunk működéseként keletkeznek, ám jelentésüket a társas kommunikáció során nyerik el. E kommunikáció révén válunk mindannyian egymással megosztott tapasztalatok, eszmék és eszmények személyes hordozóivá. Személyesen megszerzett tudásunk viszont sikeres, a helyzethez aktívan alkalmazkodó, tehát adaptív, vagy rosszul alkalmazkodó, maladaptív lehet, attól függően, hogy általa elérjük-e céljainkat.

Harmónia, vagy válság

Epiktétosz, sztoikus bölcselő szerint nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények. E csaknem kétezer éves bölcsesség összhangban áll az emberi alkalmazkodás mai kognitív modelljével. Az a mód ugyanis, ahogyan élményeinket és benyomásainkat értelmezzük, jelentős hatással van érzelmi állapotunkra, illetve cselekvésünkre. Például, ha egy helyzetet veszélyesnek ítélünk, akkor úrrá lesz rajtunk a félelem érzése, annak testi-lelki következményeivel, és menekülni szeretnénk. Máskor, súlyosnak, ugyanakkor megoldhatatlannak vélt problémánk miatt lehangolttá válunk, és bénultan tépelődünk, lemondva a változtatás reményéről. Ha viszont úgy látjuk, hogy valaki szándékosan rosszat tett nekünk, dühöt érzünk, és bosszút akarunk állni. Kognitív pszichológiai szempontból személyes élethelyzetünket, sőt egész életvitelünket a gondolkodás-érzelem-viselkedés hármas egységében érthetjük meg. Ezen egység belső harmóniája elsősorban az adaptív gondolatok sikerességén múlik. A maladaptív gondolatok viszont diszharmóniához és életviteli kudarcokhoz, sőt betegséghez vezethetnek.

A problémakezelés sémái

Gondolatainkat a logika szabályai szerint rendezve nagyszerű szellemi építményeket hozhatunk létre. Egy óvatos becslés szerint azonban naponta legalább négyezer gondolat, képzet születik meg elménkben. E spontán, nem szándékosan felötlő gondolataink laza rendet alkotnak csupán, s többségüket elfelejtjük, még mielőtt megérthettük volna összefüggéseiket. Automatikus gondolataink egyediek, konkrétak, és mindig az adott helyzetre vonatkoznak. Máskor hirtelen gondolat- és képzetbetörések zavarnak meg tevékenységünkben. E ránk törő gondolatok sokszor aggályos kételyeket jelenítenek meg, veszélyérzetet, zavarodottságot keltve.

A pánikbetegség jellemző gondolati témája például a fenyegető testi rosszullét képzete, amely a szokatlan testi érzetek aggodalmas figyelésével jár együtt. Az alvászavarok egy részét is éppen az éjszaka felötlő gyötrő kényszerképzetek okozzák. A kényszerbetegekre rátörő gondolatok jellemzően én-idegenek, ugyanakkor veszélyeztetik a beteg morális önbecsülését, arra késztetve őt, hogy kényszer cselekedetekkel küzdjön ellenük.

A konkrét gondolatok és az elvontabb, egyben személyesebb gondolatok viszonyát szemlélteti a következő példa: egy depresszióra hajlamos fiatal lány nyelvi vizsgán vett részt. Az egyik kérdést félreértette, ezért néhány pontot veszített az értékelés során. Az első spontán, konkrét gondolata az volt hogy „Ezt elszúrtam”, majd ezt követte a második: „Hogy lehettem ilyen ostoba?”.

Gondolatainak további elemzése során felszínre került egy valamivel elvontabb, köztes hiedelem, vagy feltevés: „Ha nem teljesítek száz százalékosan, semmit nem ér a munkám”. Még tovább menve meg tudott fogalmazni egy elvont, mégis nagyon személyes alaphiedelmet, más néven sémát: „Tehetségtelen vagyok, semmit nem érek”.

Kognitív hiedelmek

Kognitív alaphiedelmeink, vagy sémáink a korábbi tapasztalataink és élményeink szervezett elemei, amelyek egy elnagyolt, mégis összefüggő személyes tudásanyagot alkotnak, s ezáltal képesek arra, hogy irányítsák – beszűkítsék, vagy kitágítsák – későbbi észleléseinket, érzelmi állapotunkat és cselekvésünket. A sémák tehát egy előre adott minta szerint alakítják a problematikus helyzetekhez való alkalmazkodásunkat. A tapasztalatok bővülésével rugalmasan változó adaptív alaphiedelmek a helyzetek megoldásához vezethetnek, ám a maladaptív sémák, melyek mereven beszűkítik a látásmódot és korlátozzák a helyes helyzetértékelést, inkább elmélyítik az alkalmazkodás problémáját.

A depressziós beteg például a fentebb említett fiatal lányhoz hasonlóan azt  hiheti, hogy ő értéktelen ember, máskor pedig szerethetetlen, vagy bűnös személynek tarthatja magát. Jó tulajdonságait leértékeli, mások segítő gesztusait pedig lenézésként értelmezheti. A világot követelőzőnek, kritikusnak, bűntetőnek látja, a jövőt pedig pesszimista módon ítéli meg. Negatív hiedelmei az örömök kerülésére, vagy önbüntetésre késztetik. Mindez hozzájárul a hangulati nyomottság további elmélyüléséhez, a lefelé irányuló „depressziós spirál” kialakulásához.

A szív okossága

 A kognitív pszichoterápia alapgondolata az, hogy lelki harmóniánkat elsősorban gondolataink megváltoztatása útján nyerhetjük vissza. E gyógymód az egyes betegségekre jellemző maladaptív sémák természetének kutatásával együtt fejlődik, és egyre több eredményes eljárással rendelkezik. A kognitív modell ugyanakkor jól illeszkedik azon vallási, biblikus tanításokhoz, és gyógyító hagyományokhoz, amelyek hangsúlyt fektetnek a gondolkodás kiegyensúlyozására és a helyes önismeret fejlesztésére.

A hitben elmélyülő ember, aki értékválaszt szeretne adni a hívásra, már eleve abban a lelki fejlődési szakaszban van, amelyben képes megkérdőjelezni minden korábbi hiedelmét az egyetlenért, az igaziért. A szeretetben elnyert okosság útja viszont erényes út, amely az emberi megismerésnek és tudásnak magasabb értelmet adhat.