Az elmélkedés folytatása Sendhil Mullainathan és Eldar Shapir A szűkösség pszichológiája című könyve apropóján.
A szűkösségen alapuló körülményeket alakíthatjuk
A szűkösség olyan gondolkodásmódba kényszerít, amely állandósítja a szűkösséget. Mélyen gyökerezik, személyes hiányosságokból fakad, amelyeken nagyon nehéz változtatni. A szűkösségen alapuló gondolkodásmód azonban függ a környezettől és éppen ezért változtatható. A szűkösségen alapuló körülményeket alakíthatjuk. Minél többet tudunk a szűkösségnek az emberi elme működésére gyakorolt hatásairól, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sikerül elkerülni a szűkösség csapdáját. Az egyén körülményeiben végrehajtott apró változtatással megelőzhetők a szűkösség következményei. Pl. a titkárnő bekopog, hogy 5 percük van még, így tartható az ütemterv.
Megtévesztően egyszerű, pedig nagyon fontos és hatékony segítség.
Vannak hetek, amikor az emberek jobban oda tudnak figyelni, és vannak, amikor kevésbé. A bukás sokszor elkerülhető, ha az egyik legfontosabb döntés kényszerét eltolják arról az időszakról, amikor sávszélességben szegények, arra az időszakra, amikor gazdagok. A sávszélesség kihasználás azt jelenti, hogy a feladatok elvégzését a megfelelő időszakra tesszük, és optimális sorrendben tervezzük. (Mullainathan & Shafir, 2014).
Miért oly sok manapság a pánikos ember, a félelem? Kognitív erőfeszítés és túlterhelés jellemzik az embert. Agyunkat jobban leterheljük, mint korábban bármikor. Már gyermekkorban elkezdődik. Az iskolában egyre több az elvárás, kevesebb a mozgás, a kikapcsolódás, a szabad játék. Kognitív kapacitásunk határait feszegetjük folyamatosan, később a munkahelyen is, illetve az egyetemen. Túlfeszítjük magunkat. Szinte társadalmi elvárássá vált, hogy 100% -ot hozzunk ki magunkból, sőt 150-et. Ez eredményezi, hogy gyakrabban hozunk felszínes ítéleteket, önző döntéseket, melyek növelik bűntudatunkat, szorongásunkat.
Sok tanulmány rámutatott már, hogy tudatosan be kell iktatni az életünkbe a laza, spontán tevékenységeket, annak érdekében hogy hatékonyabbak lehessünk, kevesebb félelemben és boldogabban éljünk! Paradoxon, látszólagos ellentmondás, hogy minél inkább megengedjük magunknak a kikapcsolódást, annál jobban teljesítünk az életben. Értékek átcsoportosítására van szükség a társadalomban.
Mi a megoldás?
Az erre való igényt jól példázzák a megújuló szervezetek (Laloux, 2015), ahol nagy hangsúlyt kap a sikeresség érdekében a spontán tevékenység. E cégek vezetői széles látókörűek, nem csak a saját világszemléletüket tekintik egyedül érvényesnek, hanem megtanultak eltávolodni saját énjüktől. Nem akarják mindenáron kezükben tartani az irányítást, megértik félelmeiket, ambícióikat, vágyaikat, ahogy mindez irányítja életüket. A félelem helyét betölti az élet bőségében való bizalom, elhiszik, hogy a dolgok végül jóra fordulnak. Megtanultak elengedni, és nem irányítani, hanem figyelnek az életre, mint ami rajtuk keresztül szeretné „megélni” magát. Számukra lehetőségek vannak, melyek arra várnak, hogy feltárulhassanak, nem megoldandó problémák. Az erősségekre építkeznek és figyelmüket a meglévő dolgokra, a szépségre és az igazra összpontosítják. Az ítélkezés helyét elfoglalja a részvét és az elismerés. Hiányalapú felfogás helyett erősségeken alapuló paradigma. Nincsenek hibák, csak tapasztalatok. Csökken a félelem. Útközben tanulnak a problémákból, s miközben fejlődnek, kellemes feszültséget éreznek. Jellemzőjük a bölcsesség a racionalitáson túl, információ gyűjtés a tudás minden területéről: analizálás, érzelmek, megérzés, váratlan esemény, egyidejűség, álmok, meditáció során felbukkanó szavak, képek, ellentmondáson keresztül adott indoklás (paradoxon), félelmet nem ismerő racionalitás, holisztikus megközelítés. Erre vágyom én, egy társadalom, ahol bőség tudatban élő szervezetekben dolgozunk, mint például Ricardo Semler TED előadásában. Javaslom nézzék meg. Érdemes megnézni Pásztor Dávid TED előadását is, ahol a cégéről beszél.
Daniel Kahneman és Amos Nathan Tversky (2013) könyvükben felsorakoztatnak több irracionális torzítást, hiedelmet, amelyek befolyásolják, hogy mit hogyan élünk meg, hogyan ítélünk meg. Ilyen például a Dicsfényhatás vagy Halo-effektus, vagyis az a hajlam, hogy egy személyben illetve dologban mindent kedveljünk, vagy ne kedveljünk. Ezek a gyakori torzítások talán az egyik fő oka annak, hogy annyira szélsőségesen ítéljük meg Magyarország helyzetét. A dicsfényhatás ráadásul sokszor olyan mértékben megnöveli az első benyomás jelentőségét, hogy a rákövetkező információk el is vesznek. Ehhez jön a kognitív könnyedség vagy feszültség állapota, ami szintén nagymértékben befolyásolja értékítéletünket. A túl nagy önbizalom annak következtében, hogy az asszociatív rendszerünk elnyomja a kételyt és a kétértelműséget, vagy a kerethatás, mikor azonos információ különböző bemutatása különböző érzelmeket hív elő, illetve az alapgyakoriság elhanyagolása, vagyis csak az létezik, amit látunk. Az érzelmi heurisztika során az emberek érzelmeik alapján alkotnak ítéleteket és hoznak döntéseket. Úgy tűnik éppen időszerű a racionális irracionális téma, az elhárító mechanizmusainkra egyre inkább rálátunk és a világ komplexitását és paradoxonait képessé válunk elfogadni.
Paradigma váltáshoz érkeztünk
Hogy miért nem terjedt el még a Nobel-díj ellenére? Paradigma váltás van, amikor még csak a kisebbség érti és érzi ennek jelentőségét a világban, a többség még mindig a régi paradigma, a letűnő félben lévő paradigmában gondolkodik, még azt erősítgeti magában. Akkor vagyunk képesek váltani egy új paradigmára, ha a régit már teljesen magunkévá tettük és így meghaladhatjuk azt. Ahogy a gyermek, a self, az én, az ego 2 éves kora körüli megerősödése után képes csak elsajátítani a saját énen való túllépés, a másokkal való együttélés, osztozás szabályait, erős nárcizmus nélkül. Először meg kell, hogy erősödjön az ego. A mai nyugati társadalmakban most épp a versengés, az anyagiasság erősödik.
A paradigmaváltást mindig egy kisebbség, egy kritikus tömeg kezdi meg,
akik megértik és átélik a világban éppen uralkodó paradigma működésének hiányosságait. A többség jelenleg a közgazdaságtan racionális ember kép hitében, valóságában él. Nem tudatos az elhárító mechanizmusok működésére, az irracionális viselkedésre. A világot saját szintünkön értjük meg. Nehezen váltunk. A delphi jósda, ismerd meg önmagad felirata, útmutatót ad a következő paradigma váltás megéléséhez.
Az internettel véget ért a szűkös világ
Chris Anderson (2006) szerint az internettel véget ért az információkban szűkös világ. Az emberek nem mindig ismerik fel a bőséget, amikor először látják, és nem tudnak vele mit kezdeni. A szűkösség irányítja még a gondolkodásunkat. Ha a Hosszúfarok című könyvben (Anderson, C. – Hosszú farok . A végtelen választék átírja az üzlet szabályait. HVG Könyvek kiadó, Budapest 2007) leírtakat, mint világjelenséget átfogóan szemléljük, akkor nyilvánvaló, hogy a bőség gazdagságáról szól, ami akkor lép életbe, ha a kínálat és a kereslet közé ékelődő akadályok eltünedeznek és mindenki számára elérhetővé válik. Az internet világával a bőség világába értünk, de még kevés közgazdász foglalkozik azokkal az adatokkal, melyek az internet adatbázisaiból könnyen letölthetők, viszont kulcsfontosságúak. Andreson (2007) szerint azért, mert nem kérték még fel őket erre. Szerintem azért is, mert még nem szenvednek eléggé a szűkösség érzésétől.
by Mérő Péter