fbpx

Megfelelő és nem megfelelő sémáink (3.rész)

Az előző rész itt olvasható.

Mikor aktiválódnak a sémák?

Ha a korai alapélmény (amikor a séma kialakult) – földereng egy jelenkori helyzetben. „Nyomógombként” bekapcsol. Minél súlyosabb a sérülésünk, annál kevesebb kell ahhoz, hogy a séma aktívvá váljon. Tehát például, ha van egy elhagyatottság, bizonytalanság sémánk, bizonytalanok vagyunk, elhagyatottnak éljük meg magunkat, egy rossz pillantás is elég – ha nagyon sérültek vagyunk -, hogy a séma aktívvá váljon. Ha egy séma aktívvá válik, elárasztanak bennünket a negatív érzések, érzelmek, melyekhez kapcsolódhatnak gondolatok, fizikai állapotok és emlékek.

Az elárasztás miatt és mert nincs rálátásunk a szűrőn kívüli világra, nehéz egyedül, külső szemlélő nélkül rajtuk változtatni. A sémákat alapvetően igaznak tartjuk, akár segítik akár nem az életünket. Ráadásul csak azt vesszük észre, ami beleillik a sémánkba, nincs rájuk más alternatívánk. A szűrőszemüveg miatt befolyásolják a későbbi életesemények feldolgozását is.

Young három csoportba sorolja a sémára adott reakciókat, megküzdési módokat:

  • elfogadás,
  • elkerülés,
  • és túlkompenzálás.

Ezek persze nem kizárólagos kategóriák, sőt, még domináns sem biztos, hogy akad; a legvalószínűbb, hogy ebből is, abból is találsz, ha figyelni kezded magad.

Egy egyszerű példa: Az egér egy undorító állat (ez a séma), és te találkozol egy egérrel.

A séma

  • Elfogadása: Megdermedsz, vagy elkezdesz sikítani.
  • Elkerülése: Nem mész olyan helyre, ahol ott van.
  • Túlkompenzálása: Na! Gyere csak, majd én megmutatom neked!

Minden embernek vannak sémái

Minden embernek vannak sémái, de nem mindegy, hogy mennyi és milyen mértékű. Aki két-három sémával él, az tulajdonképpen normálisnak tekinthető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy időnként előfordul, hogy a séma aktiválódik, átélünk egy-két nagyon kellemetlen órát, aztán az egészséges, felnőtt vagy boldog gyermeki részünk visszaveszi az irányítást, és éljük tovább a hétköznapokat. Ezek hozzátartoznak az életünkhöz. Mindenkinek van egészséges felnőtt vagy boldog gyermeki része, a kérdés az, hogy hozzá tud-e férni. Nagyobb baj akkor van, ha olyan mélyen megráz bennünket egy helyzet, hogy hosszasan beleragadunk, netán nagyon szélsőséges tettekre ragadtatjuk el magunkat.

A maladaptív sémáknak a kezelésével foglalkozik a sématerápia, egy integratív pszichoterápiás módszer, mely számos pszichológiai módszer elemeit foglalja magába, melyet Jeffrey E. Young és munkatársai dolgoztak ki a 2000-es évek elején. A kutatócsoport 18 féle maladaptív sémát határozott meg.

A következő írásokban ezekből fogok bemutatni három fontosat.

Ha szeretnél hasonló tartalmakat olvasni, kövesd az oldalt!

Hírlevél

Kötelező mező.

Ha érdekel a téma, keress meg!

Jelentkezz be egyéni tanácsadásra.
Most